Az eredményhirdetésre a Diakónia Napján istentisztelet és ünnepség keretében került sor. A pályaművek készítőinek elismerését támogatta
- a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány,
- Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzata,
- a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület,
- a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat,
- a Kőszegi Városi Múzeum, Könyvtár és Levéltár,
- Bojár Gábor magyar vállalkozó,
- a Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúságsegítő Alapítvány,
- a Történelemtanárok Egylete és
- a T&T Sport Kft.






Laudáció
- A Bíráló Bizottság különdíjat ítélt a Törigaudio pályamunkának, amely a tudományos jellegű tanulmány kategóriában egyetlenként született. Az alkotás címe: Sztehlo Gábor gyermekei.
A pályázó finom érzékkel, a történelmi hátteret is pontosan megrajzolva mutatta be Sztehlo Gábor embermentő munkáját és a háború utáni gyermekváros születését, életét és fontosabb újításait, utalva a gyermek-önkormányzat felelősségteljes munkájára és Gaudiopolis színes, gazdag, felszabadító életére. Ahogy írta: “Dolgozni és játszani, ez volt az aranyszabály, ami feledtette a múltat.”
A tanulmány informatívan, nyelvileg igényesen és összeszedetten ábrázolta a Gaudiopolisi köztársaság gyermekeinek életbenmaradási és megkűzdési stratégiáit, példákkal illusztrálva, hogy a hiányzó támogató családi háttér nélkül, egymásba kapaszkodva is el lehet érni nagyszerű eredményeket pl. későbbi kémiai Nobel-díjat, mérnöki, filmrendezői, pszichológusi karriert.
A szerző a tanulmány lezárásában a Sztehlo Gábor iránti hálára is hozott példát: ”a ma még élők és leszármazottjaik minden év májusának utolsó szombatján kimennek a Farkasréti temetőbe, hogy megemlékezzenek az emberről, aki megmentette az életüket.”
Mindezek és a források pontos ismerete, felhasználása, a karakterlimit betartása érettebb gondolkodásra vall, mint azt a pályázó korából sejteni lehetne, hiszen a bíráló bizottság tagjai a legmagasabb pontszámot adták a pályaműre, nem is sejtve, hogy az alkotó általános iskolai diák!
Kovács Áron, a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 7. b osztályos tanulója kapja a tudományos jellegű tanulmány kategória különdíját.
- Az irodalmi jellegű pályamunkák közül a Piros pipacs jeligés különleges pop up könyvet díjaztuk első helyen. A sokaság apja című alkotás nem kifejezetten Sztehlo Gábor munkássáról szól, de abból táplálkozva mutatja be, hogyan segíthetünk egy gyermeknek, ha az szülői bántalmazás áldozatává válik, vagy olyan fiataloknak, akiknek el kell menekülniük különböző okok miatt saját családjuktól. A főszereplő Ábris Sztehlo Gábor alteregója, kishúga Abigél és a többi megmentésre váró gyermek (Blanka, Bálint, stb.) sorsa hasonlít a Gaudiopolis lakóinak sanyarú sorsára. A “Menedék” becenevű fiatal férfi, hasonlóan Sztehlo Gábor “embermentőhöz”, egész életét feláldozva gondot visel a rászorulókra, halála után az általa segített gyermekek feladata pedig az, hogy “ életüket tovább éljék és emlékét magukban hordozzák, így ő büszke lesz rájuk”!
A mű gazdagon illusztrált, képregényszerű, térbeli mesekönyv, olyan interaktív könyv, amely különféle 3D effektusokat és mozgó elemeket tartalmaz, amelyek megnyílnak és kiugranak a könyv lapjain, ezáltal fejlesztve a gyerekek fantáziáját és olvasási érdeklődését. Ez az alkotás nagyszerű módja annak, hogy a gyerekeket bevonják az olvasásba és új dolgok felfedezésére késztessék őket. Mindenképpen kiadásra ajánljuk a művet!
Az alkotók: Ökrös Julianna, Perlaki Jázmin Sára, Tóth Tünde Tímea a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium tanulói
3. A képzőművészeti pályamunkák közül néhány ponttal megelőzve a többieket lett első a „Velünk” jeligés alkotás Jobb világ címmel, amelyből kiolvastuk Luther tanításainak továbbélését Sztehlo Gábor munkájában, a kisgyermekhez lehajoló lelkészt, és a Gaudiopolisban a fiatal kamaszoknak távlatot nyitó, sok gyereknek biztonságot nyújtó Pax gyermekotthont.
Az alkotás többféle művészeti technika alkalmazásával jött létre:
- vonalrajz és árnyékolás
- kollázs elemek
- szimbólumok használata pl. Luther rózsa
- a részletek elnagyolásának és kidolgozottságának ötvözése
Ezek a technikák együtt egy összetett és mély művészeti alkotást hoztak létre, a különböző jelenetek kombinációja arra utal, hogy egy bonyolult, többrétegű történetet szeretne közvetíteni számunkra.
A pályamunka remekül ötvözi a fekete-fehér múlt és a színes jövő képeit, a fiatalság és az idősebb generáció egymásra-utaltságát és szimbiózusát.
Az alkotók: Bajnay Flóra, Hajós Lilla Hilka, Csabankó Manisa a budapesti Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium diákjai
4. A multimédiás pályázatok közül valamennyi bíráló a maximális pontot adta a Tarem24 jeligés munkára, mely a Tudunk segíteni? címet viseli.
Az alkotók remek érzékkel járták körül a témát: tanárt, színészt, diákokat, evangélikus lelkészt, tanárjelölt egyetemistákat is megkérdezve arról, hogy napjaink embere hogyan viszonyul az elesett, segítségre szoruló társaihoz? Az interjúkból kiderül, hogy nem is olyan könnyű felvállalni, kimondani, ha segítségre szorulunk és nem nagyon tanuljuk meg észrevenni és természetes módon segíteni azt, aki támogatásra szorul.
Külön kiemelést érdemel, hogy Keveházi Lászlót, az egykori Sztehlo gyereket is megszólaltatták a pályázók, akitől megtudjuk, hogy Gábor bácsi nemcsak gyermekmentő, hanem embermentő is volt a szó szoros értelmében, hiszen egy rákos betegnek a föld alól is, de májat szerzett.
A kisfilm kép- és hangminősége, vágási technikája, élőképei, feliratozása, zenei aláfestése mind-mind profizmusra mutató tényező, a kiemelt témák pl. a Gyermekek Háza, a MIGSZOL Szeged mentőakciója, a segítségnyújtás az oktatásban, a tanári példamutatás fontossága és a végén az üzenet a fiataloknak- mint csomópontok bemutatása ötvözi a pályázati kiírásban foglalt valamennyi célkitűzést. A kreatív és innovatív alkotás megérdemelten került a képzeletbeli dobogó első fokára!
Az alkotók, ahogy többen is a pályázók közül Szegeden tanulnak: Berkes Enikő, Kiss Olívia Fanni, Nagynemes Laura, valamennyien a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium diákjai.
További díjazottak:
Irodalom kategóriában
2. A piros füzet című novella szerzője Grabovszki Dóra, Berzsenyi Dániel Gimnázium: Goldstein Judit naplója, melyet unokája Olívia talál meg, és elolvasva azt rájön, hogy szinte semmit nem tudott nagymamája gyermekkoráról, aki 1945-1957 között a Gaudiopolis lakója volt. A napló sorai kézírással vannak kiemelve, s legszebb része Juditnak Gábor bácsival való beszélgetése a búcsúzás előtt: “ Nem érsz kevesebbet senkinél. A legragyogóbb gyémántokat is a legsötétebb bányákban találják!” Ez a legfőbb üzenete a pályaműnek, melyet kreatívan, nyelvileg igényesen, bár a karakterszámot kissé túllépve alkotott meg szerző.
- Sarkcsillag című költemény Ferencz-Csibi Kata, Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum: a vers három 6 soros versszakból áll, és a csillagok szférájába emeli Sztehlo Gábor embermentésének tényét. A metaforaként alkalmazott csillag a sok ezer üldözött ember jelképe, a Sarkcsillag pedig Sztehlo Gábor metaforája. Az, hogy az ég nem borult sötétségbe neki (is) köszönhető. Tanulság az utolsó versszakban: “Az emberek lassan megértették, Hogy mindenki ugyanannyit ér. Elfogadták a tényt: Hiába más valami, mégis szép.” A szerző a történeti hátteret ismerve innovatív módon mutatta be az eseményeket, ám sajnos a nyelvi igényességre kevesebb figyelmet fordított, így került a 3. helyre.
Az utolsó séta című novella Lánchidi Leó András, Deák téri Evangélikus Gimnázium: Sztehlo Gábor utolsó napjáról szól és egy bibliai ige áll a középpontjában: “ „Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” János első levele, 4. fejezet, 7-8. vers
A megmentő című vers Horváth Marina, Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum: négy 4 versszakos strófából álló költemény, mely Sztehlo Gábor életét tömören összefoglalja.
Sztehlo (Novella egy zivataros időszakból) Csordás Ákos, Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium: a Nemzeti Múzeumban két történész beszélgetéséből ismerhetjük meg Sztehlo Gábor titkosügynökhöz méltó gyermekmentő akciójának részleteit a Kamilla közben.
Képzőművészet kategóriában Merényi Zsuzsa
2. A XX. századi megváltó Jerabek-Karlovich Annamária, Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum: Egy utolsó vacsora hangulatát idézi a mű, a Sztehlo Gábor vezette gyermekotthon életképeit idézve. A festmény texturált felületei az asztalon és a falon figyelhetőek meg elsősorban, ami egyfajta tapintható minőséget kölcsönöz a műnek. Az élénk színek alkalmazása, a rózsaablakok a világ és az emberek sokszínűségének metaforái. A megvalósítás remek stílusát emelte ki a zsűri.
3. A megmentő Sali Boglárka, Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum: Egy sajátos és nagyon kifejező, finoman megrajzolt fekete-fehér Sztehlo portréban igyekezett tömören összefoglalni üzenetét, saját benyomását. Igen, a szeretet, szerelem is ott élt a gyermekotthon lakói között, ahogy Sztehlo Gábor gondolataiban is mindig ott motoszkált Gaudiopolis lakóinak sorsa, megmentésük vágya.
Képek az örömvárosból Békési Bálint, Ady Endre Általános Iskola: A Gaudiopolis egyik életképe elevenedik meg vidám, színes rajzán, és a korabeli élmények egyik üzenete: Szeressétek a zenét, mert erősíti a hitet és a lelket. Ezt akár Horváth Ádám, korabeli kultuszminiszter is mondhatta volna. Az ábrázolt könyvek pedig mind kapcsolódnak a gyermekköztársasághoz és Sztehlo Gáborhoz, aki maga is feltűnik evangélikus papi ruhában az íróasztal mögött.
Összegzés Ferró Eszter, Berzsenyi Dániel Gimnázium: A plakátszerű, fehér-fekete rajz évszámai és jelképei ragadtak meg minket. Öt év élményeit, kulcsszavait, történéseit és az elismerő „világ igaza” kitüntetést is felidézi az alkotás.
Multimédia kategóriában
A multimédiás pályázatok nagy-nagy örömet szereztek nekünk. Fantasztikus munkát látunk bennük és nem volt könnyű az összemérés. Igyekeztünk a kiírásnak megfelelően a mai társadalmi, szociális problémákra való reagálást, mint a továbbélés lehetőségét is figyelembe venni, ezt a fajta érzékenységet kiemelni. Szeretném még elmondani, hogy a személyes megmutatkozás, közvetítés is nagyon tetszett a zsűrinek.
2. Menekült gyermekek podcast Sárszegi Balázs Kevin, Horváth Balázs, Jánosi Miklós, Szegedi Deák Ferenc Gimnázium: a mintegy 40 perces podcastban a szegedi Nemzetiségek Házának vezetője Karsai Attila és Abazid Mustafa, tolmács beszélget Balázsékkal Sztehlo Gábor embermentő tevékenysége kapcsán a 2005-ös menekültválságról és a jelenlegi ukrán menekülteknek szóló segítő programokról. Nagyon komoly problémákat ölel fel a podcast: kirekesztés, rasszizmus, előítéletesség pl. a kárpátaljai cigány magyarokkal kapcsolatban, de pozitív megoldásokkal, példákkal is szolgálnak: integrációs programok, nyelvoktatás, élelmiszergyűjtés stb. A felvétel végén megfogalmazódik a legfőbb cél: elérni, hogy békében élhessünk egymás mellett egy multikulturális világban, ahogyan az Gaudiopolisban is megvalósult egykor Sztehlo segítségével! A felvétel profi munka: a hangtechnika, a kivitelezés mind-mind elismerésre méltó.
3. A 800 gyerek megmentője instagram oldal Godó Noémi, Várszegi Viola, Itzelberger Rebeka, Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium: 5 posztot és forrásjegyzéket, lokációt is tartalmazó oldal ötlete nagyon kreatív, informatív és a fiatalok számára vonzó forma Sztehlo Gábor életművének bemutatására. A pályázók felkeresték a hozzá kötődő helyszíneket: pl. a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumot, a Deák téri emlékművet, a rakpartot és a sírját, vmint az árvaházról és a Gaudiopolis életéről archív fotókból videót állítottak össze. A kép-, és hangtechnika, a vágás szintén nagyon színvonalas lett.
Különdíj:
Xapá Urbs párt weboldal Bérces Balázs, Nagy Levente, Baranya Vármegyei SZC Pollack Mihály Technikum: ez a maga nemében egyedülálló kreatív weboldal saját logóval és számtalan csavarral méltó utóda Gaudiopolis eszményének. A 2 fiatal pályázó létrehozott egy ideális diákönkormányzatot, aminek miniszterelnöke és több minisztere is van (egy személyben alteregókkal megoldva!) Céljaik között szerepel többek között: A diákok aktív részvételének ösztönzése a politikai életben, a politikai döntéshozatalban. A generációk közötti kommunikáció és együttműködés elősegítése. A diákok számára kulturális, sport- és szabadidős programok szervezése. A mesterséges intelligencia segítségével alkotott fotók, a miniszterek bemutatkozó videói nagyon informatívak, kár, hogy más pályázót nem vontak be a megvalósításba! A zsűri véleménye szerint tovább gondolásra méltó az ötlet!



Sztehlo listája videófilm Barta Emma Réka, Szabó Szonja, Újvári Csenge, Sztehlo Gábor Evangélkus Gimnázium: Ebben a videóban a pályázók Sztehlo Gábor egyik menedékháza előtt sétálva idézik fel munkásságát. Zenei aláfestést, feliratozást is alkalmaztak, sajnos azonban kissé közeliek a felvételek és az alkotók a jelenkorra adott innovatív válaszokkal is adósak maradtak.



GA-PO az álom-állam tiktok oldal Farsang Ábris, Zou Ai Mi, Toldy Ferenc Gimnázium, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola: Szinte színházba csöppenünk, amikor megnyitjuk a tiktok oldalt, láthatunk itt a Gaudiopolis hétköznapjaiból vett jeleneteket: újságszerkesztést, bírósági tárgyalást, egy újonc körbevezetését, sőt még magyarórát is. A diákok szinte korhű jelmezekben, dramaturgiailag jól megoldott jeleneteket alkottak, de a pályázati kiírásban megfogalmazott több követelménynek sem tettek eleget: pl. 3 fős csapat helyett jóval több diák szerepelt és a jövőre nézve sem fogalmaztak meg megoldási technikákat.
Sztehlo Gábor instagram oldala Balogh Gergely Dénes, Bartalis-Fodor Ábel, Berzsenyi Dániel Gimnázium: A 7 bejegyzést tartalmazó oldalon egy-egy fotó mellett nagyon rövid bejegyzéseket olvashatunk, melyet mintha Sztehlo Gábor írt volna. A zsűri véleménye szerint az oldal ötlete kiváló, de a diákok abba a csapdába estek, hogy Sztehlo-t magát állították reflektorfénybe, holott tőle nagyon messze állt a magamutogatás. Szerencsésebb lett volna egy diák szemén keresztül bemutatni életművét. A fotók minősége és a források szakirodalmi megalapozottsága (wikipédia) is sajnos hagy kívánnivalót maga után.
