Erdélyi Eszter szervezésében érkezett kommunikációs tagozatos diákok között üdvözölhettük a podcastokat vágó tanulókat, számukra ez jutalomút is volt.

Az indulás előtt Domokos Julianna, Lányi Pál és Horvát Ágnes felidézte a korszak tragédiáit és sikeres megmenekülések történetét.

A sétára három csapat formálódott, akik embermentőkről nevezték el magukat. A feladatok megfejtésével a kijelölt útvonalat mind a három csapat a szintidő – 1 óra – alatt teljesítette. Annak ellenére, hogy legtöbben először jártak ezeken az utcákon, nagyon ügyesen és könnyen találtak rá a célpontokra.  A sétát három önkéntes – egyesületi tag – Lányi Pál, Deckner Terézia, majd később csatlakozva Major Anna, valamint Horvát Ágnes és Tuka Ágnes kísérte. Szinte állandó diák segítőnk Varga Zsombor és ifjúsági tagunk Bérces Balázs a szoftveres háttértámogatást nyújtották. Erdélyi Eszter tanárnő is végigment a feladatokon és ugyanolyan lelkesedéssel tért vissza a találkozási pontra, mint diákjai. Sokan kérdezték, hogy meg lehet-e ismételni a sétát, illetve, jöhetnek-e majd a többiek is ősszel. Sikeres, jó hangulatú programot valósítottunk meg, annak ellenére, hogy a kánikula kevéssé kedvezett a sétának, a diákok lelkesen hallgatták a kísérők rövid magyarázatait is.

A projekt az Európai Unió “Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért. #kozosertekeink, #CERV-FK02-2024-0753