„Anger és Wallenberg észrevették, hogy a halálmenet kísérésére kirendelt őrök közül sokan nem kegyetlenkedtek, különösen azok, akik nem nyilaskeresztesek vagy csendőrök voltak, hanem akiket a magyar hadseregből verbuváltak.” 1944. őszén zsidó emberek ezreit hajtották gyalog Hegyeshalom felé, – Wallenberg a Vöröskereszttől élelmet, gyógyszereket szerzett a deportáltaknak és vitt magával menleveleket is. Egy csendőrparancsnok is segítette ebben Wallenberget – a kegyetlenségnek ez a foka az addig németbarát parancsnoknak is sok volt már. „Itt egy szoba és rád vár…” – Raoul Wallenberg története címen jelent meg a svéd író-újságíró, Ingrid Carlberg tollából (Noran Libro). A lenyűgöző részletességgel és tudományos alapossággal megírt műből megismerhetjük Wallenberg családját, gyerekkorát, fiatalságát, a Budapesten töltött hónapokat, az embermentőt, aki nem ismert lehetetlent.  „Talán Wallenberg optimizmusa, türelme, az, hogy ha emberek mentéséről volt szó, nem ismert lehetetlent – ez a legfontosabb, amit Wallenbergtől tanulhatunk” – vélekedett egy nemrégiben tartott könyvbemutatón a szerző.

És ezután arról is eddig nem látott részletességgel olvashatunk, hogyan tűnt el 1945. január 17-én Wallenberg, aki a Budapestet elfoglaló szovjetekkel akart tárgyalni. Képet kaphatunk arról, hogyan várták haza a rokonai, az édesanyja, mit tett a világ a megmentéséért, mit tett – vagy inkább hogyan szalasztott el lehetőségeket – Svédország azért, hogy a több tízezer zsidó ember életét megmentő svéd követségi titkár élete ne tragédiával végződjön. Mint ismert, a Szovjetunió hosszú ideig azt állította, hogy nem tud semmit Wallenbergről, hogy bizonyára Budapest ostroma idején lelte halálát. „Hetvenhat év hazugság” – így foglalta össze a már említett könyvbemutatón Ingrid Carlberg véleményét. Nos, bizonyosság ma sincs, – és talán soha nem is lesz – arról, hogyan, milyen körülmények közt vesztette életét a hírhedt Ljubljanka börtön 7. számú foglya, Wallenberg. A börtönorvos jelentése szerint szívinfarktus okozta a halálát 1947. július 17-én, de persze ez sem bizonyos, hogy igaz, a legvalószínűbb, hogy meggyilkolták egy olyan rendszerben, ami hazugságokra épült.

Számomra talán az a legizgalmasabb része a könyvnek, hogyan lavírozott Staffan Söderblom, Svédország moszkvai nagykövete a háború után Moszkvában. A háború elején még németbarát Söderblom ekkor már szerette volna a legjobb viszonyt kialakítani Svédország és a Szovjetunió között. S bár váratlanul még arra is lehetősége nyílt, hogy személyesen találkozzon Sztálinnal, és érdeklődhessen a generalisszumusztól Wallenbergről, ezt olyan megalkuvó módon tette, hogy az égvilágon semmi eredménye nem lett.

(Megjelent a Népszavában)