2025. január 4-én tartott találkozón középiskolás diákok elkészítették a séta feladatait. Itt az idő kipróbálni a „Te is lehetsz Raoul” szellemében!
Ti fogjátok segíteni Istvánt, hogy megszerezze barátjának Ábrahámnak a “Védlevelet”, Schutzpass-t, amely egy védett házba juttatja és amely a túlélést jelenti számára. A feladványokat kitaláló diákok fogják kísérni utatokat. Vegyétek a nyakatokba a várost és teljesítsétek ezt a nemes küldetést!
A közösen töltött nap során megismerkedtek az egyesület céljaival, miért fontos számunkra ez a küldetés, mit jelent ma a „Te is lehetsz Raoul”.
Várjuk a középiskolás diákokat Budapestről és vidékről – különösen a CharVill(le) polgárait és a barátaitokat!
Az étkezésről gondoskodunk!



A projekt az Európai Unió “Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért. #kozosertekeink, #CERV-FK02-2024-0753
