-
-
- Egyéni sorsuk történetén keresztül is életben tartani azokat az értékeket, melyeket Raoul Wallenberg és más embermentők tevékenysége képvisel, az általuk tanúsított civil kurázsi és humánus gondolkodás fényében.
- Megerősíteni az egyén belső meggyőződését arra vonatkozóan, hogy egy személy is tud változást hozni egy együttműködőbb, humanista társadalom eléréséhez.
- Lehetőséget adni, elsődlegesen a fiataloknak, de minden állampolgárnak a humanista értékek elfogadására és terjesztésére, ami elősegíti, hogy az egyén egyenrangú és egyenértékű tagja legyen társadalmának.
- A társadalom széles köreinek bevonása munkánkba, szociális háttértől, életkortól, vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül.
-
-
-
- Programokkal megtölteni egy olyan intézményt, mely névadója és a történelem során megjelenő más embermentők példáján keresztül fontos társadalmi értéknek tekinti a toleranciát, a civil kurázsit, a demokratikus jogok gyakorlását, a „Másik” elfogadását.
- Tudatosítani szeretnénk a társadalom egészében, a felsőoktatásban és más iskolai munkákban Raoul Wallenberg és más embermentők civil kurázsiját, toleranciáját, morális és etikai példáját.
- Lehetőséget akarunk adni a fiataloknak, hogy elsajátítsanak egy olyan látásmódot, melyben a belső morális iránytű, a humanista értékek vállalása biztosítja a demokratikus együttműködést, együttélést a társadalom egészében.
- Lehetőséget akarunk teremteni társadalmi dialógusra: társadalmi, etikai és morális kérdésekben.
- Megvilágítjuk, és nemzetközi perspektívába helyezzük a magyar történelem felvilágosodás utáni, 1945-ig terjedő periódusát.
- Célunknak tekintjük bizonyságot tenni az 1944–45-ös történelmi eseményekről, mint a magyar történelem szerves részéről.
-
-
-
- Kiemeljük az ember emberért való felelősségét.
- Hangsúlyozzuk a morális, etikai értékeket az emberek egymás közötti viszonyában.
- Bemutatjuk a civil kurázsi példáit, mint a társadalomért, embertársaiért felelős ember cselekedetét.
- Hisszük, hogy az emberek közötti dialógus és a társadalmi párbeszéd képes megoldani a konfliktusokat.
- Hiszünk az emberi szabadságban, az egyének egymás iránti és társadalmi felelősségében.
- Az emberi jogok érvényesülése fontos számunkra.
-
-
-
-
Siklósi István – elnök
Életem első negyedét a tanulás, a másodikat a családalapítás, a harmadikat a cégalapítás töltötte ki. Most, a negyedik negyedben önkéntes munkával elsősorban a fiataloknak szeretném átadni a megszerzett tapasztalatokat. Olyan kommunikációs képességek fejlesztéséhez szeretnék hozzájárulni, melyek nélkülözhetetlenek a demokratikus jogok gyakorlásához, a békés egymás mellett éléshez. Elnöki megbizatásomat egy átmeneti időszakra 2026. március 31-ig vállaltam.
Horváth-Lindberg Judit – elnökhelyettes
Raoul Wallenberg nevével és küldetésével nőttem fel. Két nagybátyámat mentett ki a vagonból Wallenberg munkatársa, a Józsefvárosi pályaudvaron, 1944-ben. Az én küldetésem, hogy Raoul Wallenberg és más embermentők – már híresek és még névtelenek – példaképek legyenek nem csupán a hősies cselekedetekben, de a mindennapokban is.
Laczkóné dr. Tuka Ágnes
Nyugalmazott egyetemi docens, Európa szakértő, történész vagyok. A XX. század állt mindig érdeklődésem középpontjában, mely eseményei felerősítették, hogy legfontosabb értékeim a tolerancia, megértés, elfogadás, demokratikus vitakultúra és a kompromisszumok keresése. Ezt próbáltam a hallgatóimnak is átadni, és örömmel csatlakoztam a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesülethez. Úgy vélem programjaink hathatnak a középiskolás generációkra is. Bízom abban, hogy az embermentők példái nyomán növelhető körükben a civil kurázsi, a demokratikus értékek elfogadása, nyitottság a társaik és az idősebb generációk megértése érdekében.
Mező György
Programozó matematikus, középiskolai tanár.
A BMSZC Neumann János Informatikai Technikumban tanítok informatikával kapcsolatos tantárgyakat 1988 óta. Mivel családom több tagja is áldozata lett a XX. század két nagy totális diktatúrájának természetes számomra, hogy az egyetlen járható út a demokrácia. Fiatal korom óta foglalkozom gyerekekkel, és megtapasztaltam, milyen fontos a sokszínűség, és a másik ember elfogadása, tisztelete. Fontos érték számomra a tolerancia. Nagy örömmel tölt el, hogy tagja lehetek egy olyan szervezetnek, amely ezeket a célokat képviseli, és magam is tehetek ezekért a célokért.Rauh Edit
Szociálpolitikus. A nagy család, amelyben nevelkedtem túlélte a sváb kitelepítést és egyes tagjai a málenkij robotot is. Az emberek tisztelete, egymás elfogadása és segítése alapvető érték volt nálunk az erős hit mellett. Életpályám a segítő tevékenységek körében, az esélyegyenlőség elősegítésében teljesedett ki. Raoul Wallenberget magam is példaképnek tekintem, megtisztelő számomra, hogy az Egyesület tagja lehetek.
Soltész Anikó
Jogász-közgazdász vagyok. Több mint harminc éve dolgozom a civil szektorban. 1992-2007-ig a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány vezetője voltam- tanácsadó, tréner, mentor-, és a mai napig több civil szervezetben vagyok vezető tisztségviselő. Hiszek az esélyek egyenlőségében, a társadalmi igazságosságban, fontosnak tartom a kisebbségi csoportok jogérvényesítési törekvéseit, és igyekszem tenni is érte. A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület olyan értékeket képvisel amelyért érdemes dolgozni.
- Elnök: Kun György
- Tagok: Major Péterné, Nagy Magdolna
- Dániel Magdolna
- Domokos Julianna
- Gergely Anna, dr.
- Herczog László dr.
- Horvát Ágnes
- Horváth Lindberg Judit
- Laczkóné Tuka Ágnes dr.
- Lovász Sándor dr.
- Major Péterné
- Pécsi Tibor
- Róka Gyula
- Sipos András
- Sipos Melinda
- Somló Zsuzsa
- Várkonyi Julianna dr.
-
-
-
-
- BMSZC Neumann János Informatikai Technikum
- Tarsoly Ifjúságért Egyesület
- Raoul Wallenberg Academy (Stockholm)
- Svéd Nagykövetség (Budapest)
- Swedish Institute (Stockholm)
-
-
-
- 2025. szeptember 28. Budai Polgár (24. oldal): Másodszor adták át a Karig Sára-díjat
- 2025. szeptember 19. Klubrádió: Café Péntek, Váradi Júlia riportja Sipos Andrással a Karig Sára-díjról (11:20-tól 22:50-ig)
- 2025. szeptember 15. EVANGELIKUS.HU: Karig Sára-díjat kapott Fabiny Tamás
- 2025. szeptember 14. Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség: MEGOSZTOTT KARIG SÁRA-DÍJAT KAPOTT DR. FABINY TAMÁS ÉS IVÁNYI GÁBOR
- 2025. július 20. Hobby Rádió: Riport az RWEH programjairól
- 2025. június 12. Hobby Rádió: Beszélgetés Mező Györggyel
- 2025. június 12. Hobby Rádió: Beszélgetés Horváth-Lindberg Judittal
- 2025. június 12. Hobby Rádió: Beszélgetés Domokos Juliannával
- 2025. május 23. Fehérvár Híradó: Beszámoló a vitaversenyről
- 2025. április 14. Székesfehérvár Városportál: Karig Sára-díj – Idén is keresik a példaértékű életet élő embereket
- 2025. április 7. Székesfehérvár Városportál: Vitaversenyt hirdet a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület
- 2025. április 6. Fejér Vármegyei Hírportál: Vita, ahol számít a véleményed – vár a Wallenberg-verseny!
- 2025. április 6. Történelemtanárok Egylete: Karig Sára-díj – 2025
- 2025. március 2. Hegedűs-Csáki Körzeti Hírmondó, 10-13. oldal: Hiányjelek a budapesti zsidóság történetében – A pesti gettó gyermekei
- 2025. február 22. Pécsi Leöwey Klára Gimnázium: Kik vagyunk mi magyarok Közép-Európában?
- 2025. január 12. Budai Polgár: Az embermentő lelkész
- 2025. február 18. Történelemtanárok Egylete: Fiatal Kurázsi-díj
- 2025. február 14. PályázatMenedzser: Young Courage Award 2025 – Pályázat fiatalok elismerésére
- 2025. január 30. Svédország Nagykövetsége: Young Courage Award 2025
- 2024. december 1. Alternatív Közgazdasági Gimnázium: Másodikak a vitaversenyen
- 2024. október 29. Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány: Young Courage Award díjazott lett egy Kiskorú Kollégánk
- 2024. október 29. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár: A pesti gettó gyermekei – hiányjelek a zsidóság történetében
- 2024. október 20. MTA Veszprémi Területi Bizottsága: „Itt egy szoba, és rád vár …” Raoul Wallenberg története
- 2024. szeptember 20. Duna TV – Rondó: Beszámoló a Karig Sára-díjátadóról
- 2024. szeptember 9. Kibic Magazin: Benda Iván fotóművész és Orosz Ferenc kutató kapták idén a Karig Sára-díjat
- 2024. szeptember 8. MTI – OS: A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület közleménye
- 2024. szeptember 6. ATV Híradó: Beszámoló a Karig Sára-díjátadóról
- 2024. július 14. Budai Polgár 2024/12, 17.oldal: Embeség minden időben
- 2024. július 10. Mazsike: Wallenberg megemlékezés
- 2024. július 8. Alternatív Közgazdasági Technikum: Emberség díjat vett át Zentai-Galló Nilla (8. évf.) a svéd nagykövetségen
- 2024. július 4. XIII. kerületi Hírnök (2024/13. szám, 8. oldal): Életmentő-emlékév
- 2024. június 13. Holokauszt Emlékközpont: Raoul Wallenberg 80
- 2024. június 5. Magyar Vöröskereszt: Sztehlo Gábor Emlékév 2024
- 2024. június 2. Kult13: XIII. Kerületi Civil Szervezetek Napja
- 2024. május 11. PestBuda: Emlékpadot és emlékkövet állítottak az embermentőknek
- 2024. május 10. Mazsihisz: Ő egyszerűen csak ember próbált lenni – Sztehlo Gábor emlékezete
- 2024. május 9. Evangélikus Portál: Embermentők parkja
- 2024. április Sweden Abroad: Young Courage Award 2024
- 2024. március 20. Evangélikus Portál: Embernek maradni az embertelenségben – Konferencia a Sztehlo-emlékévben
- 2023. szeptember 1. Budavár: Karig Sára emlékest a Budavári Önkormányzat Aulájában
- 2022. július 24. Blikk: Hátrányos helyzetű gyerekeken segít Jancsi, a 18 éves borsodi gimnazista
- 2023. július Walk With Raoul: Séta Raoul Wallenberg nyomában: Történet a civil kurázsiról
- 2023. június 15. Szolnok TV: EMBERSÉG DÍJ
- 2023. június 14. Kibic Magazin: Földrengés túlélői után kutató magyar fiatal kapta a Raoul Wallenberg szellemisége inspirálta díjat
- 2023. június 12. Szol24: Két szolnoki fiatal is Emberség díjat kapott
- 2023. április 13. Neokohn: Karig Sára-díjat alapított a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület
- 2022. december 27. WEBradio: A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület közleménye
- 2022. December 12. – „Úgy gondolom, az élet igazságtalan”
- 2022. november 16. Dr. Ámbédkar iskola: Magyar fiatalok viszik tovább Wallenberg örökségét – Emberség díj átadó
- 2022. augusztus 11. oved.ca: Raoul Wallenberg’s 110th Birthday Commemorated in Budapest
- 2022. július 24. – „Minden gyermek megérdemli, hogy legalább egyszer elmehessen nyaralni” – Hátrányos helyzetű gyerekeken segít Jancsi, a 18 éves borsodi gimnazista
- 2022. július 4. NLC: Emberség díját nyert a hátrányos helyzetű, 19 éves Kuru János: így segítheted az új projektjét
- 2022. április 28. UNICEF: Ők fogják megmenteni a világot? – Interjúsorozat kivételes fiatalokkal – Simon Sonja a Gyerekkel Vagyunk vendége volt
- 2022. március 17. UNICEF: Új fejezet – interjú Simon Szonjával, az UNICEF Fiatal Nagykövetével
- 2021. szeptember 23. – Kibic Magazin: NINCSEN KÜLÖN FÉRFI VAGY NŐI MUNKA, ASZTALOKAT RÁMOLNI MINDENKI TUD
- 2021. szemptember 20. – Kibic Magazin: A VÁLTOZÁS ÉRDEKÉBEN TUDATOSÍTANI KELL AZ EMBEREKBEN, MIÉRT ROSSZ AZ, AMIT TESZNEK
- 2021. augusztus 30. – Kibic Magazin: MAGYAR FIATALOK VISZIK TOVÁBB RAOUL WALLENBERG ÖRÖKSÉGÉT
- 2021. március 25. Fidelio: Raoul Wallenberg emlékezete – Magyarország bátor fiataljait keresi a svéd nagykövetség
- 2021. március 23. – Kibic Magazin: A CIVIL KURÁZSI A MAGYAR TÁRSADALOMBAN IS JELEN VAN
- 2021. március 18. Kibic Magazin: Svéd-díj fiataloknak Wallenberg emlékére
- 2021. február 10. PTE BTK: Felhívás | Ungt Kurage
-

