Kedves barátunk, ismerősünk és mindenki más, aki úgy érzi, hogy hozzá akar járulni a Raoul Wallenberg Különgyűjteményhez a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár RAM-fiókjában. 

Egyesületünk, a Raoul Wallenberg Emberség Háza kezdeményezésére
a Szabó Ervin Könyvtárral együttműködésben
2024. november 14-én csütörtökön 17.00 órakor lesz
a Raoul Wallenberg Különgyűjtemény ünnepélyes megnyitása.

A különgyűjtemény célja, hogy emléket állítsunk mindazoknak az embereknek, akik életük kockáztatásával is segítettek más emberek életét megmenteni, valamint, hogy civil kurázsijukkal példaképek lehessenek a jövő generáció számára is. Célunk, hogy a könyvek ”Embermentés” gyűjtőfogalom alatt hozzáférhetővé tegyék mindazokat a történeteket, amik az embermentők civil bátorságát, emberségét bizonyították, bemutassák mindazokat az embereket, akik a II. világháború alatt, és később is Európában, valamint más világrészeken is mentették az üldözötteket, a menekülőket.

Ennek a különgyűjteménynek a felépítéséhez kérjük segítségedet! Kérjük, nézd át házi könyvtáradat, és gondold meg, hogy volna-e olyan könyv, dokumentum, amit ennek a gyűjteménynek tudnál ajándékozni!

Elkészítettünk egy EX LIBRIS beragasztható matricát is arra az esetre, ha Te, mint adományozó szeretnéd személyesebbé tenni adományodat.

A könyveket a RAM könyvtárban tudod leadni és magad beírhatod a nevedet az EX LIBRIS matricára – ha akarod.

Novák Péter könyvtárvezetö azt kéri, hogy adományoddal a könyvtár nyitvatartási ideje alatt gyere, és ha lehet előzőleg telefonálj, hogy jössz. A könyvtárban minden segítséget megkapsz, és természetesen meghívunk az ünnepélyes megnyitóra is, ha megadod e-mail címedet a könyvtárban. Ha nehézségeid vannak a személyes leadással, jelezd Horváth-Lindberg Judit elnökhelyettesnek (jhorvathlindberg@gmail.com), és segítséggel megoldjuk a problémát.

Köszönettel

  Sipos András elnök
  Horváth-Lindberg Judit elnökhelyettes