A mini konferencián és workshopon három középiskolából jöttek diákok és néhány egyetemi hallgató is bekapcsolódott a programba.

Sipos András elnökünk az egyesület bemutatásával nyitotta meg, majd Domokos Julianna ismertette röviden a pályázatunkat. Az első előadást “Az identitás kérdőjelei” címmel Tuka Ágnes tartotta, felvetve az identitás különböző értelmezési lehetőségeit, a többes identitás kérdését. Ezután Domokos Julianna a témához szorosan kötődő részleteket olvasott fel Babits Mihály és Győrffy István műveiből. A második előadást a Virágh Anna, a PTE KTK marketing szakos MSC-s és Piller Mihály PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék MA-s hallgatói tartották: “Kik vagyunk mi magyarok?” címmel, mely keretében rövid történelmi áttekintés során bemutatták, hogyan fejlődött a magyar nemzettudat. 

A résztvevők két csoportban Kempl Emma és Kovács Veronika – PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék – diákjai vezetésével vitatták meg mit jelent számukra a magyar identitás, mennyire ismerik saját családfájukat, mit gondolnak a többes identitásról. A jó hangulatú beszélgetések után kitöltötték az elégedettségi kérdőívünket, melyek összesítése szerint a programot a résztvevők sikeresnek, a témát fontosnak értékelték. 

A projekt az Európai Unió “Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért. #kozosertekeink, #CERV-FK02-2024-0753