A sátrunknál kb. 20 gyerek választott magának érzelem-, vagy szituációs kártyát. Nagyon őszintén és nyíltan beszélgettek érzéseikről, problémákról, az őket körülvevő világról, vitákról és megoldásokról, szeretetről. A felnőtteket inkább a 13+1 kvízkérdést tartalmazó TOTÓ érdekelte jobban, melynek kérdései Raoul Wallenberg és más embermentők életének eseményeihez kötődő, valamint a XIII. kerületben működő Nemzetközi Gettóval kapcsolatos kérdéseket tartalmazott. Közben lehetőségünk volt bemutatni egyesületünket, céljainkat és küldetésünket, amit a látogatók nagy része fontosnak tartott és érdeklődve hallgatott. A gyerekeket csokoládéval, a legalább 10 kérdésre jó választ adókat pedig az egyesület logójával díszített hátizsákkal jutalmaztuk. A Hobby Rádióval folyamatos az együttműködésünk, egyesületünk elnökségének több tagjával is készítettek interjúkat. Beszélgettünk megvalósult programjainkról, jövőbeni terveinkről. Mivel rendszeresen részt veszünk a XIII. kerületi Civil Kerekasztal találkozóin, így nagyon sok ismerős arccal találkoztunk. Jó volt látni, hogy mindenki milyen érdekes programmal színesítette a rendezvényt. Izgalmas, sikeres napot zártunk. Köszönjük, hogy ott lehettünk.
Az eseményen a Hobby Rádió riportot készített Mező György elnökségi taggal, Horváth-Lindberg Judit elnökhelyettessel és Domokos Julianna elnökségi taggal.
