Találjuk meg közösen azokat a fiatalokat, akik érdemesek erre az értékes, Stockholmban átadásra kerülő nemzetközi díjra. Ha van a környezetedben, családodban, ismeretségi körödben olyan 13-20 év közötti fiatal, aki megfelel az alábbi felhívásban leírtaknak, javasold a letölthető űrlap segítségével!
A zsűri a gyűlöletbeszéd elleni akcióját díjazta. Boglárkának feltűnt, hogy osztálytársai az utcai plakátokról jól ismert üzenetekkel kezdték egymást támadni. Boglárka felismerte, hogy egy tudatos manipuláció áldozatai. Előadást tartott a gyűlöletbeszédről, majd megkérte a diáktársakat, hogy rajzoljanak plakátokat arról: védjük meg Lúdas Matyit Döbrögitől. Miután ezeken a plakátokon is a gyűlöletbeszéd ismert elemei jelentek meg, szembesítette a diákokat a jelenséggel. Az akció eredményeként megszűnt a gyűlöletbeszéd az iskolában.
2021: Bozsó Borbála
Gyakran kiáll az emberi jogok mellett és felszólal a társadalmi igazságtalanságok ellen, támogatja a fiatalok szexuális zaklatása elleni küzdelmet, valamint az LMBTQ-jogok és a nemek közötti egyenlőség kérdését. Önkéntesként segíti a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkáját, valamint tagja az Amnesty International Ifjúsági Klubjának.
2022: Markovics Anna és Dombi Miksa
Anna és Miksa nagy személyes áldozatokat hoztak azért, hogy segíteni tudjanak a rászoruló ukrajnai zsidó közösségeknek. A Hashomer Hatzair szervezet önkénteseiként a háború alatt segélyszállítmányokat juttattak el az ország legsebezhetőbb részeire is. A zsűrit lenyűgözte az a lendület, empátia és kreativitás, amelyet mindketten tanúsítottak.
2023: Mező Marcell
Nem sokkal az év eleji pusztító törökországi és szíriai földrengés után Mező Marcell csatlakozott egy önkéntes segélyszervezethez. Marcell kutyájával, Blackkel, akit kutatási és mentési technikákra oktatott, részt vett a túlélők felkutatásában – néha nagyon nehéz körülmények között. Marcell elismert őszinte vágya, hogy segítsen rászoruló embertársain.
2024: Balázs Szonja
Az elmúlt két évben Szonja teljes szívvel foglalkozott cikkírással, podcastok rögzítésével, tréningek vezetésével és konferenciákon való részvétellel, különös tekintettel a zaklatás elleni küzdelemre. Annak ellenére, hogy súlyos krónikus betegséggel küzd, Szonja lenyűgöző energiát és pozitív hozzáállást mutat, amely inspirálja a fiatalokat és a felnőtteket egyaránt. A zaklatás elleni fellépésről rendőröknek és tisztviselőknek tart előadásokat. A gyermekek és fiatalok jogaiért folytatott fáradhatatlan elkötelezettségéért kapta a kitüntetést. Bátorsága és eltökéltsége méltó kitüntetettjévé teszi ennek a rangos díjnak.
A Google Meeten, azaz online összehívott közgyűlést Sipos András, az egyesület elnöke nyitotta meg és megállapította, hogy az alapszabálynak megfelelően fennáll a határozatképesség. Az Egyesületnek jelenleg 37 tagja van, ebből 5 fő az ifjúság csoporthoz tartozik, közülük háromnak nincs még szavazati joga, mert nem töltötték be a 18 életévüket. 3 pártoló tagja van jelenleg az egyesületnek. A határozatképességhez szükséges 21 fő jelen volt.
A napirendre vett 2024-es évről készült szakmai és egyszerűsített pénzügyi beszámoló a közhasznúsági melléklettel együtt és a 2025-ös évre vonatkozó szakmai és költségvetési terv egyhangú szavazással elfogadásra került.
Ezt követően történt meg a tisztújítás. A jelenlegi elnökség mandátuma március 31-én lejárt. Ezért először a közgyűlés egyhangú szavazással elfogadta a jelenlegi elnökség és a felügyelő bizottság munkájának meghosszabbítását 2025. 08. 31-ig.
Titkos szavazással került megválasztásra − az érinttetek kérését figyelembe véve − 2025. szeptember 1. és 2026. március 31. között időszakra az új elnök és elnökség, valamint Felügyelő bizottság.
Az új elnök a jelzett időszakra Siklósi István lett, az elnökség tagjai Horváth-Lindberg Judit, Mező György, Lackóné Dr. Tuka Ágnes, Rauh Edit, Soltész Anikó.
Felügyelő bizottság tagjainak négy évre Kun György, Major Anna, Nagy Magdolna lett megválasztva.
2026. április 1-től pedig az elnöki feladatokat Rauh Edit látja el, az elnökség tagja − a többi megválasztott jelölt mellett − Siklósi István 2029. március 31-ig.
A közgyűlés döntése a bíróság jóváhagyása után válik érvényessé.
Sipos András javaslatára a továbbiakban augusztus 31-ig két elnökség együtt dolgozik, annak érdekében, hogy a megkezdett munka folyamata ne szenvedjen csorbát, illetve az átadás átvétel zavartalanul lebonyolódjon. Köszönet azoknak, akik 2021 óta velünk vannak és nagyszerű, sikeres programokat tudtunk együtt megcsinálni.
A mini konferencián és workshopon három középiskolából jöttek diákok és néhány egyetemi hallgató is bekapcsolódott a programba.
Sipos András elnökünk az egyesület bemutatásával nyitotta meg, majd Domokos Julianna ismertette röviden a pályázatunkat. Az első előadást “Az identitás kérdőjelei” címmel Tuka Ágnes tartotta, felvetve az identitás különböző értelmezési lehetőségeit, a többes identitás kérdését. Ezután Domokos Julianna a témához szorosan kötődő részleteket olvasott fel Babits Mihály és Győrffy István műveiből. A második előadást a Virágh Anna, a PTE KTK marketing szakos MSC-s és Piller Mihály PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék MA-s hallgatói tartották: “Kik vagyunk mi magyarok?” címmel, mely keretében rövid történelmi áttekintés során bemutatták, hogyan fejlődött a magyar nemzettudat.
A résztvevők két csoportban Kempl Emma és Kovács Veronika – PTE BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék – diákjai vezetésével vitatták meg mit jelent számukra a magyar identitás, mennyire ismerik saját családfájukat, mit gondolnak a többes identitásról. A jó hangulatú beszélgetések után kitöltötték az elégedettségi kérdőívünket, melyek összesítése szerint a programot a résztvevők sikeresnek, a témát fontosnak értékelték.
A projekt az Európai Unió “Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért. #kozosertekeink, #CERV-FK02-2024-0753
Nem számítottunk ekkora érdeklődésre. A leghamarabb regisztráló 12 két fős csapat kapott lehetőséget a megmérettetésre. A most lemaradók abszolút elsőbbséget élveznek egy következő budapesti versenyünkön.
A verseny számára a Neumann János Informatikai Technikum könyvtártermében kaptunk kiváló környezetet és jelentős segítséget a lebonyolításhoz. Hálásan köszönjük!.
Az egyes fordulókban mindig 4 csapat vitatott egy-egy témát, melyek a következők voltak:
Minden kérdésben népszavazás döntsön!
A turizmusnak több előnye van mint hátránya.
Korlátozni kell a mobilhasználatot a fiatalok körében!
A 14-18 éves fiatalok nagyszerű érveket sorakoztattak fel mind az állítások mellett, mind ellene. Feladatukat nehezítette, hogy nem a saját véleményüket kellett képviselni, hanem sorsolással lett eldöntve, hogy melyik csapatok támogatják vagy ellenzik a témákat. Feladat volt a vitában korábban elhangzott érvek cáfolata is. Ez rendkívüli odafigyelést és improvizációs készséget követel, de a versenyzők ezt is remekül megoldották. Nagyon színvonalas, valódi vitákat hallottunk.
A zsűri elsősorban a logikus gondolkodást, az érvek és cáfolatok minőségét értékelte. Pontozták a stílust (érthetőség, hatásosság, a beszéd dinamikája, stb.) és a csapat tagjainak együttműködését is.
Minden téma megvitatása után a közönség tagjai arról szavaztak, hogy melyik csapat befolyásolta legjobban a saját álláspontjukat. Az így kapott pontok is beszámítottak a végeredménybe.
Minimális pontkülönbséggel alakult ki a végső sorrend a következőképpen:
I. helyezett: Szingalézek: Szarka Áron és Tamás Ágoston (41 pont)
II. helyezett: Kettesek: Selmeci Ruben és Trautmann Bálint (40)
III. helyezett: Certus Victoria: Nkanyimuo Bruno Chibueze és Csizmazia Ede (37)
Az első három helyezett értékes díjai mellett minden versenyző megérdemelten vehette át oklevelét és egyesületünk hátizsákját.
Következő versenyünk december 11-én lesz Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agórában.
Vitaverseny Szegeden
16 versenyző érkezett 4 szegedi középiskolából tanáraik és drukkereik kíséretében, így zsúfolásig megtöltötték a Szent-Györgyi Albert Agórában rendelkezésünkre bocsátott termet.
A budapesti versenyhez hasonlóan nagyon magas színvonalú viták alakultak ki. A megvitatott tételmondatok a következők voltak:
Az AI teljes mértékben helyettesítheti az iskolában szerzett ismereteket.
Korlátozni kell a mobilhasználatot a fiatalok körében!
A zsűri értékelése és a közönségszavazatok beszámítása a budapesti versennyel azonos módon történt. A végeredmény itt is nagyon szoros volt. A 2. és 3. helyen kialakult pontegyenlőségnél a zsűri a fiatalabb csapatot értékelte a 2. helyre méltóbbnak. Itt is minden versenyző megkapta egyesületünk hátizsákját és egy oklevelet. A fő díjazottak:
I. helyezett: Érvtornádó: Török Zsuzsanna és Sári Luca (39,5 pont)
II. helyezett: Érvelő Energiák: Zingwa Achaekeng Bianka és Eke Fanni (37,5)
III. helyezett: Eloquentia: Gosztolya Gergő és Miszori Gergő (37,5)
A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár által felajánlott különdíjat, egy exkluzív könyvtárlátogatást az összes versenyző és tanáraik is átvehették.
A projekt az Európai Unió “Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért. #kozosertekeink, #CERV-FK02-2024-0753
Kedves barátunk, ismerősünk és mindenki más, aki úgy érzi, hogy hozzá akar járulni a Raoul Wallenberg Különgyűjteményhez a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár RAM-fiókjában.
Egyesületünk, a Raoul Wallenberg Emberség Háza kezdeményezésére a Szabó Ervin Könyvtárral együttműködésben 2024. november 14-én csütörtökön 17.00 órakor lesz a Raoul Wallenberg Különgyűjtemény ünnepélyes megnyitása.
A különgyűjtemény célja, hogy emléket állítsunk mindazoknak az embereknek, akik életük kockáztatásával is segítettek más emberek életét megmenteni, valamint, hogy civil kurázsijukkal példaképek lehessenek a jövő generáció számára is. Célunk, hogy a könyvek ”Embermentés” gyűjtőfogalom alatt hozzáférhetővé tegyék mindazokat a történeteket, amik az embermentők civil bátorságát, emberségét bizonyították, bemutassák mindazokat az embereket, akik a II. világháború alatt, és később is Európában, valamint más világrészeken is mentették az üldözötteket, a menekülőket.
Ennek a különgyűjteménynek a felépítéséhez kérjük segítségedet! Kérjük, nézd át házi könyvtáradat, és gondold meg, hogy volna-e olyan könyv, dokumentum, amit ennek a gyűjteménynek tudnál ajándékozni!
Elkészítettünk egy EX LIBRIS beragasztható matricát is arra az esetre, ha Te, mint adományozó szeretnéd személyesebbé tenni adományodat.
A könyveket a RAM könyvtárban tudod leadni és magad beírhatod a nevedet az EX LIBRIS matricára – ha akarod.
Novák Péter könyvtárvezetö azt kéri, hogy adományoddal a könyvtár nyitvatartási ideje alatt gyere, és ha lehet előzőleg telefonálj, hogy jössz. A könyvtárban minden segítséget megkapsz, és természetesen meghívunk az ünnepélyes megnyitóra is, ha megadod e-mail címedet a könyvtárban. Ha nehézségeid vannak a személyes leadással, jelezd Horváth-Lindberg Judit elnökhelyettesnek (jhorvathlindberg@gmail.com), és segítséggel megoldjuk a problémát.
Köszönettel
Sipos András elnök Horváth-Lindberg Judit elnökhelyettes
Hiányjelek a budapesti zsidóság történetében
A pesti gettó gyermekei
Dombi Gábor zsidó kultúratörténész előadása
a RAM könyvtárában, 2024. október 29.
A Holocaustról nagyon sok könyv jelent meg, azonban még nincs feltárva azon gyerekek élete és sorsa, akiket 1944-ben a Gettóba vittek és ott szabadultak fel 1945 januárjában. Ezt a hiányosságot szerettük volna – ha nem is teljesen körültekintően, de legalább kicsit betekintően – orvosolni Dombi Gábor Holocaust-történész előadásával, a RW80 programunkon belül. Meghívott vendégek voltak Salgó Vera könyvtáros és Kardos Péter főrabbi, akik Holocaust túlélőként személyes történetükkel élőbbé tettek a száraz történelmi tényeket.
A RAM könyvtára megtelt. A meghívás közzétételével soha nem tudhatjuk, mennyien jelentkeznek és hányan jönnek el. Ez alkalommal majdnem többen, mint amennyi ülőhely volt. Közel hatvanan, érintettek és a témára kíváncsiak hallgatták Dombi Gábor nagyszerű előadását, melyben tények, képek és igazi érzelmek keveredtek. Akik részt vettek ezen a programon, talán szomorúan, de mindenképpen új ismeretekkel, gondolatokkal és azzal az elhatározással léptek ki a könyvtárból, hogy ”Soha többé”.
Horváth-Lindberg Judit az esemény szervezője Dombi Gábor előadóSalgó VeraKardos Péter
A Bíráló Bizottság különdíjat ítélt a Törigaudio pályamunkának, amely a tudományos jellegű tanulmánykategóriában egyetlenként született. Az alkotás címe: Sztehlo Gábor gyermekei.
A pályázó finom érzékkel, a történelmi hátteret is pontosan megrajzolva mutatta be Sztehlo Gábor embermentő munkáját és a háború utáni gyermekváros születését, életét és fontosabb újításait, utalva a gyermek-önkormányzat felelősségteljes munkájára és Gaudiopolis színes, gazdag, felszabadító életére. Ahogy írta: “Dolgozni és játszani, ez volt az aranyszabály, ami feledtette a múltat.”
A tanulmány informatívan, nyelvileg igényesen és összeszedetten ábrázolta a Gaudiopolisi köztársaság gyermekeinek életbenmaradási és megkűzdési stratégiáit, példákkal illusztrálva, hogy a hiányzó támogató családi háttér nélkül, egymásba kapaszkodva is el lehet érni nagyszerű eredményeket pl. későbbi kémiai Nobel-díjat, mérnöki, filmrendezői, pszichológusi karriert.
A szerző a tanulmány lezárásában a Sztehlo Gábor iránti hálára is hozott példát: ”a ma még élők és leszármazottjaik minden év májusának utolsó szombatján kimennek a Farkasréti temetőbe, hogy megemlékezzenek az emberről, aki megmentette az életüket.”
Mindezek és a források pontos ismerete, felhasználása, a karakterlimit betartása érettebb gondolkodásra vall, mint azt a pályázó korából sejteni lehetne, hiszen a bíráló bizottság tagjai a legmagasabb pontszámot adták a pályaműre, nem is sejtve, hogy az alkotó általános iskolai diák!
Kovács Áron, a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 7. b osztályos tanulója kapja a tudományos jellegű tanulmány kategória különdíját.
Az irodalmi jellegű pályamunkák közül a Piros pipacs jeligés különleges pop up könyvet díjaztuk első helyen. A sokaság apja című alkotás nem kifejezetten Sztehlo Gábor munkássáról szól, de abból táplálkozva mutatja be, hogyan segíthetünk egy gyermeknek, ha az szülői bántalmazás áldozatává válik, vagy olyan fiataloknak, akiknek el kell menekülniük különböző okok miatt saját családjuktól. A főszereplő Ábris Sztehlo Gábor alteregója, kishúga Abigél és a többi megmentésre váró gyermek (Blanka, Bálint, stb.) sorsa hasonlít a Gaudiopolis lakóinak sanyarú sorsára. A “Menedék” becenevű fiatal férfi, hasonlóan Sztehlo Gábor “embermentőhöz”, egész életét feláldozva gondot visel a rászorulókra, halála után az általa segített gyermekek feladata pedig az, hogy “ életüket tovább éljék és emlékét magukban hordozzák, így ő büszke lesz rájuk”!
A mű gazdagon illusztrált, képregényszerű, térbeli mesekönyv, olyan interaktív könyv, amely különféle 3D effektusokat és mozgó elemeket tartalmaz, amelyek megnyílnak és kiugranak a könyv lapjain, ezáltal fejlesztve a gyerekek fantáziáját és olvasási érdeklődését. Ez az alkotás nagyszerű módja annak, hogy a gyerekeket bevonják az olvasásba és új dolgok felfedezésére késztessék őket. Mindenképpen kiadásra ajánljuk a művet!
Az alkotók: Ökrös Julianna, Perlaki Jázmin Sára, Tóth Tünde Tímea a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium tanulói
3. A képzőművészeti pályamunkák közül néhány ponttal megelőzve a többieket lett első a „Velünk” jeligés alkotás Jobb világ címmel, amelyből kiolvastuk Luther tanításainak továbbélését Sztehlo Gábor munkájában, a kisgyermekhez lehajoló lelkészt, és a Gaudiopolisban a fiatal kamaszoknak távlatot nyitó, sok gyereknek biztonságot nyújtó Pax gyermekotthont.
Az alkotás többféle művészeti technika alkalmazásával jött létre:
vonalrajz és árnyékolás
kollázs elemek
szimbólumok használata pl. Luther rózsa
a részletek elnagyolásának és kidolgozottságának ötvözése
Ezek a technikák együtt egy összetett és mély művészeti alkotást hoztak létre, a különböző jelenetek kombinációja arra utal, hogy egy bonyolult, többrétegű történetet szeretne közvetíteni számunkra.
A pályamunka remekül ötvözi a fekete-fehér múlt és a színes jövő képeit, a fiatalság és az idősebb generáció egymásra-utaltságát és szimbiózusát.
Az alkotók: Bajnay Flóra, Hajós Lilla Hilka, Csabankó Manisa a budapesti Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium diákjai
4. A multimédiás pályázatok közül valamennyi bíráló a maximális pontot adta a Tarem24 jeligés munkára, mely a Tudunk segíteni? címet viseli.
Az alkotók remek érzékkel járták körül a témát: tanárt, színészt, diákokat, evangélikus lelkészt, tanárjelölt egyetemistákat is megkérdezve arról, hogy napjaink embere hogyan viszonyul az elesett, segítségre szoruló társaihoz? Az interjúkból kiderül, hogy nem is olyan könnyű felvállalni, kimondani, ha segítségre szorulunk és nem nagyon tanuljuk meg észrevenni és természetes módon segíteni azt, aki támogatásra szorul.
Külön kiemelést érdemel, hogy Keveházi Lászlót, az egykori Sztehlo gyereket is megszólaltatták a pályázók, akitől megtudjuk, hogy Gábor bácsi nemcsak gyermekmentő, hanem embermentő is volt a szó szoros értelmében, hiszen egy rákos betegnek a föld alól is, de májat szerzett.
A kisfilm kép- és hangminősége, vágási technikája, élőképei, feliratozása, zenei aláfestése mind-mind profizmusra mutató tényező, a kiemelt témák pl. a Gyermekek Háza, a MIGSZOL Szeged mentőakciója, a segítségnyújtás az oktatásban, a tanári példamutatás fontossága és a végén az üzenet a fiataloknak- mint csomópontok bemutatása ötvözi a pályázati kiírásban foglalt valamennyi célkitűzést. A kreatív és innovatív alkotás megérdemelten került a képzeletbeli dobogó első fokára!
Az alkotók, ahogy többen is a pályázók közül Szegeden tanulnak: Berkes Enikő, Kiss Olívia Fanni, Nagynemes Laura, valamennyien a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium diákjai.
További díjazottak:
Irodalom kategóriában
2. A piros füzet című novella szerzője Grabovszki Dóra, Berzsenyi Dániel Gimnázium: Goldstein Judit naplója, melyet unokája Olívia talál meg, és elolvasva azt rájön, hogy szinte semmit nem tudott nagymamája gyermekkoráról, aki 1945-1957 között a Gaudiopolis lakója volt. A napló sorai kézírással vannak kiemelve, s legszebb része Juditnak Gábor bácsival való beszélgetése a búcsúzás előtt: “ Nem érsz kevesebbet senkinél. A legragyogóbb gyémántokat is a legsötétebb bányákban találják!” Ez a legfőbb üzenete a pályaműnek, melyet kreatívan, nyelvileg igényesen, bár a karakterszámot kissé túllépve alkotott meg szerző.
Sarkcsillag című költemény Ferencz-Csibi Kata, Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum: a vers három 6 soros versszakból áll, és a csillagok szférájába emeli Sztehlo Gábor embermentésének tényét. A metaforaként alkalmazott csillag a sok ezer üldözött ember jelképe, a Sarkcsillag pedig Sztehlo Gábor metaforája. Az, hogy az ég nem borult sötétségbe neki (is) köszönhető. Tanulság az utolsó versszakban: “Az emberek lassan megértették, Hogy mindenki ugyanannyit ér. Elfogadták a tényt: Hiába más valami, mégis szép.” A szerző a történeti hátteret ismerve innovatív módon mutatta be az eseményeket, ám sajnos a nyelvi igényességre kevesebb figyelmet fordított, így került a 3. helyre.
Az utolsó séta című novella Lánchidi Leó András, Deák téri Evangélikus Gimnázium: Sztehlo Gábor utolsó napjáról szól és egy bibliai ige áll a középpontjában: “ „Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” János első levele, 4. fejezet, 7-8. vers
A megmentő című vers Horváth Marina, Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum: négy 4 versszakos strófából álló költemény, mely Sztehlo Gábor életét tömören összefoglalja.
Sztehlo (Novella egy zivataros időszakból) Csordás Ákos, Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium: a Nemzeti Múzeumban két történész beszélgetéséből ismerhetjük meg Sztehlo Gábor titkosügynökhöz méltó gyermekmentő akciójának részleteit a Kamilla közben.
Képzőművészet kategóriábanMerényi Zsuzsa
2. A XX. századi megváltó Jerabek-Karlovich Annamária, Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum: Egy utolsó vacsora hangulatát idézi a mű, a Sztehlo Gábor vezette gyermekotthon életképeit idézve. A festmény texturált felületei az asztalon és a falon figyelhetőek meg elsősorban, ami egyfajta tapintható minőséget kölcsönöz a műnek. Az élénk színek alkalmazása, a rózsaablakok a világ és az emberek sokszínűségének metaforái. A megvalósítás remek stílusát emelte ki a zsűri.
3. A megmentő Sali Boglárka, Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum: Egy sajátos és nagyon kifejező, finoman megrajzolt fekete-fehér Sztehlo portréban igyekezett tömören összefoglalni üzenetét, saját benyomását. Igen, a szeretet, szerelem is ott élt a gyermekotthon lakói között, ahogy Sztehlo Gábor gondolataiban is mindig ott motoszkált Gaudiopolis lakóinak sorsa, megmentésük vágya.
Képek az örömvárosból Békési Bálint, Ady Endre Általános Iskola: A Gaudiopolis egyik életképe elevenedik meg vidám, színes rajzán, és a korabeli élmények egyik üzenete: Szeressétek a zenét, mert erősíti a hitet és a lelket. Ezt akár Horváth Ádám, korabeli kultuszminiszter is mondhatta volna. Az ábrázolt könyvek pedig mind kapcsolódnak a gyermekköztársasághoz és Sztehlo Gáborhoz, aki maga is feltűnik evangélikus papi ruhában az íróasztal mögött.
Összegzés Ferró Eszter, Berzsenyi Dániel Gimnázium: A plakátszerű, fehér-fekete rajz évszámai és jelképei ragadtak meg minket. Öt év élményeit, kulcsszavait, történéseit és az elismerő „világ igaza” kitüntetést is felidézi az alkotás.
Multimédia kategóriában
A multimédiás pályázatok nagy-nagy örömet szereztek nekünk. Fantasztikus munkát látunk bennük és nem volt könnyű az összemérés. Igyekeztünk a kiírásnak megfelelően a mai társadalmi, szociális problémákra való reagálást, mint a továbbélés lehetőségét is figyelembe venni, ezt a fajta érzékenységet kiemelni. Szeretném még elmondani, hogy a személyes megmutatkozás, közvetítés is nagyon tetszett a zsűrinek.
2. Menekült gyermekek podcast Sárszegi Balázs Kevin, Horváth Balázs, Jánosi Miklós, Szegedi Deák Ferenc Gimnázium: a mintegy 40 perces podcastban a szegedi Nemzetiségek Házának vezetője Karsai Attila és Abazid Mustafa, tolmács beszélget Balázsékkal Sztehlo Gábor embermentő tevékenysége kapcsán a 2005-ös menekültválságról és a jelenlegi ukrán menekülteknek szóló segítő programokról. Nagyon komoly problémákat ölel fel a podcast: kirekesztés, rasszizmus, előítéletesség pl. a kárpátaljai cigány magyarokkal kapcsolatban, de pozitív megoldásokkal, példákkal is szolgálnak: integrációs programok, nyelvoktatás, élelmiszergyűjtés stb. A felvétel végén megfogalmazódik a legfőbb cél: elérni, hogy békében élhessünk egymás mellett egy multikulturális világban, ahogyan az Gaudiopolisban is megvalósult egykor Sztehlo segítségével! A felvétel profi munka: a hangtechnika, a kivitelezés mind-mind elismerésre méltó.
3. A 800 gyerek megmentője instagram oldal Godó Noémi, Várszegi Viola, Itzelberger Rebeka, Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium: 5 posztot és forrásjegyzéket, lokációt is tartalmazó oldal ötlete nagyon kreatív, informatív és a fiatalok számára vonzó forma Sztehlo Gábor életművének bemutatására. A pályázók felkeresték a hozzá kötődő helyszíneket: pl. a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnáziumot, a Deák téri emlékművet, a rakpartot és a sírját, vmint az árvaházról és a Gaudiopolis életéről archív fotókból videót állítottak össze. A kép-, és hangtechnika, a vágás szintén nagyon színvonalas lett.
Xapá Urbs párt weboldal Bérces Balázs, Nagy Levente, Baranya Vármegyei SZC Pollack Mihály Technikum: ez a maga nemében egyedülálló kreatív weboldal saját logóval és számtalan csavarral méltó utóda Gaudiopolis eszményének. A 2 fiatal pályázó létrehozott egy ideális diákönkormányzatot, aminek miniszterelnöke és több minisztere is van (egy személyben alteregókkal megoldva!) Céljaik között szerepel többek között: A diákok aktív részvételének ösztönzése a politikai életben, a politikai döntéshozatalban. A generációk közötti kommunikáció és együttműködés elősegítése. A diákok számára kulturális, sport- és szabadidős programok szervezése. A mesterséges intelligencia segítségével alkotott fotók, a miniszterek bemutatkozó videói nagyon informatívak, kár, hogy más pályázót nem vontak be a megvalósításba! A zsűri véleménye szerint tovább gondolásra méltó az ötlet!
Sztehlo listája videófilm Barta Emma Réka, Szabó Szonja, Újvári Csenge, Sztehlo Gábor Evangélkus Gimnázium: Ebben a videóban a pályázók Sztehlo Gábor egyik menedékháza előtt sétálva idézik fel munkásságát. Zenei aláfestést, feliratozást is alkalmaztak, sajnos azonban kissé közeliek a felvételek és az alkotók a jelenkorra adott innovatív válaszokkal is adósak maradtak.
GA-PO az álom-állam tiktok oldal Farsang Ábris, Zou Ai Mi, Toldy Ferenc Gimnázium, Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola: Szinte színházba csöppenünk, amikor megnyitjuk a tiktok oldalt, láthatunk itt a Gaudiopolis hétköznapjaiból vett jeleneteket: újságszerkesztést, bírósági tárgyalást, egy újonc körbevezetését, sőt még magyarórát is. A diákok szinte korhű jelmezekben, dramaturgiailag jól megoldott jeleneteket alkottak, de a pályázati kiírásban megfogalmazott több követelménynek sem tettek eleget: pl. 3 fős csapat helyett jóval több diák szerepelt és a jövőre nézve sem fogalmaztak meg megoldási technikákat.
Sztehlo Gábor instagram oldala Balogh Gergely Dénes, Bartalis-Fodor Ábel, Berzsenyi Dániel Gimnázium: A 7 bejegyzést tartalmazó oldalon egy-egy fotó mellett nagyon rövid bejegyzéseket olvashatunk, melyet mintha Sztehlo Gábor írt volna. A zsűri véleménye szerint az oldal ötlete kiváló, de a diákok abba a csapdába estek, hogy Sztehlo-t magát állították reflektorfénybe, holott tőle nagyon messze állt a magamutogatás. Szerencsésebb lett volna egy diák szemén keresztül bemutatni életművét. A fotók minősége és a források szakirodalmi megalapozottsága (wikipédia) is sajnos hagy kívánnivalót maga után.
A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület közleménye
Budapest, 2024. szeptember 8., vasárnap (OS) – Tiltakozás az EMBERSÉG nevében
Iványi Gábor intézményeinek megszüntetése ellen fel kell emelnünk a szavunkat, mert Ő már 1979-től,- amikor a SZETA-val, mint alapító tag járta az országot – azt vallotta, amit ma – segítséget kell adni a nélkülözőknek. A Szegényeket Támogató Alap (SZETA) a kommunista rendszer viszonyai közt ellenzékinek és illegálisnak számított.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) segítséget nyújtott és nyújt a szegény (köztük roma) gyermekeknek, akiket nem lehet beiskolázni traumatizációjuk, egészségi állapotuk miatt. A MET intézményei támogatják a menedéket kérőket, otthont adnak a nélkülözőknek, akik mind kopogtathattak ajtajukon, egy olyan társadalomban, ahol az állam részükre nem ad emberi ellátást. Ők azok, akiknek az óvodája befogadta a lakcím nélküli hajléktalan gyerekeket, nevelést, táplálást biztosítva.
Mi lesz velük és az intézményekben dolgozó lelkiismeretes, embert próbáló munkát végző munkatársakkal, akik erre a feladatra vállalkoznak?!
Őket nem ellehetetleníteni, hanem segíteni kell!
Nem ez történt és nem ez történik!
Iványi Gábor által vezetett egyház és annak intézményei, amit eddig tettek és tesznek igazi keresztény hitvallás. Egyházuk nem üzlet, hanem a szegények SZOLGÁLATA!
Egyesületünk az EMBERSÉGET kívánja elismertetni, mint a modern állam alapját és vallja annak szükségességét társadalmi szinten, híven Szent István intelmeihez, melyek ma is aktuálisak!
Sipos András a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület elnökének bevezetője,
Karig Luca a rendezvény levezető elnökének bevezetője,
Kun János a Budavári Önkormányzat önkormányzati képviselőjének köszöntője,
Karmela Belinki finn újságíró online előadása Finnországból.
A felszólalók a Karig Sárával kapcsolatos személyes találkozásaik élményeit mesélték el.
Horváth-Lindberg Judit elnökhelyettes ismertette a RW Emberség Háza Egyesület elnöksége és Karig Zsuzsanna döntését az idei díjak odaítéléséről,
Dr. Herczog László ismertette a laudációkat,
A Rejka Erika keramikus által készített díjat − porcelánba öntött fekete gyémánt formátumot – és az oklevelet, valamint Ingrid Carlberg Raoul Wallenbergről szóló könyvét a díjazottaknak Horváth-Lindberg Judit, Karig Zsuzsanna és Dr. Herczog László adta át.
A szünet után kerültek sorra a Karig Sára műfordítói munkásságáról tartottak előadások:
Tasnádi Edit, életműdíjas turkológus, műfordító, a Török-Magyar Baráti Társaság alelnöke,
Hartyányi Jaroszlava, Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület elnöke,
Siposné Sztankura Julianna rövid részleteket olvasott fel Karig Sára műfordításaiból, egy bolgár mesét a Népe meséi könyvsorozatból és Agatha Chrisie: Paddington 16.50 című könyvéből.
Az emlékműsor után a résztvevők megkoszorúzták Karig Sára emléktábláját az I. Ponty utca 14. sz. háznál. Itt Karig Zsuzsanna emlékezett vissza arra az időszakra, amikor Karig Sára és a család többi tagja itt lakott.
A díjazottak és a díjak indoklása
Benda Iván olyan fotóművész, aki érzékeny művészi megközelítéssel összeállított több sikeres kiállításán és könyvében hitelesen és értőn ábrázolta a népek, kultúrák és vallások egymás melletti, egymást nemcsak elviselő, hanem kiegészítő történelmi együttélését. Felvállalja a megbélyegzés és társadalmi megkülönböztetés minden formájának az elvetését. A szentföldi zsidó, keresztény és muszlim civilizáció értékei és ennek hétköznapi hordozói művészi tükrözésének a témája mellett intenzíven foglalkoztatja a magyarországi zsidó múlt és jelen képi ábrázolása is, de kiemelten foglalkozik a holokauszt-tragédia emléke terhének művészi fotók, sőt eredeti történelmi dokumentumok révén történő bemutatásával is. Erről szintén több kiállítási anyagot állított már össze, jelenleg az ehhez a témához kapcsolódó, „Apám utolsó üzenete” című, megjelenés előtt álló új könyvén dolgozik. Értékes anyagot gyűjtött össze és állított ki az első világháborús olasz fronton harcoló magyar katonasorsok bemutatásáról is. Emellett több hangszeren játszó zenész és énekes. Színes és független értelmiségi létét felelős emberség, hiteles értékalapú közösségi vállalás és a kiszolgáltatottak iránti mindenkori szolidaritás határozza meg.
Dr. Orosz Ferenc tudományos kutató
Dr. Orosz Ferenc már a 80-as években is kiállt a demokratikus értékek mellett, holott ez akkor befolyásolhatta volna karrierjét.
Kiállt a humanitárius értékek és különösen az üldözött emberek mellett, mikor alapító tagja lett a ”Raoul Wallenberg Egyesületnek”.
Mint tősgyökeres Fradi- szurkoló, többször, saját fizikai létét is veszélyeztetve (beverték az orrát, inzultálták) felemelte szavát, amikor az arénában zsidóztak és antiszemita szlogeneket kiabáltak.
A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózat elcsatolásával kialakult helyzetben különböző fórumokon, tüntetésen és az interneten is felemelte szavát az Akadémia önállóságáért és tudományos integritásáért.
Alapitó elnöke volt a tiltakozást vezető akadémiai dolgozók fóruma egyesületnek.
A pedofil botrány kirobbanása után, mint elsőként írta alá a Balog Zoltán püspök lemondását követelő névsort.
Dr. Orosz Ferenc, életével mutatta meg, hogy bármely politikai rendszerben a demokratikus értékeket képviseli. Személyes fizikai veszélyeztetése után is, újra vállalta az emberi méltóságot és az antiszemitizmus elleni fellépést. Mindig a belső iránytűjét követi.
A díjazottak bemutatása
Benda Iván Budapesten született 1949-ben. Általános és középiskolai tanulmányait a fővárosban végezte, 1969-ben érettségizett a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban. Tizenhat éves kora óta folyamatosan foglalkozik fényképezéssel. Érettségi után elvégezte a fényképész iskolát. Gyermekkora óta zenél, különböző hangszereken (gitár, dob) játszik és énekel. Az Országos Szórakoztatózenei Központ stúdiójában tanult. Énektanárai Ákos Stefi, Pető István voltak. Gitáron Kovács Andor, dobon Bányai Lajos tanította. Klasszikus énektanára Szterszky Adrienne volt. 1971–1974 között a Honvéd Művészegyüttes szólista énekese. Ebben az időszakban is folyamatosan foglalkozott fényképezéssel, az együttes fellépéseit és működésének egyéb eseményeit dokumentálta. 1974–1977 között zenészként dolgozott, saját zenekarával Európa számos országát bejárta. 1978-ban visszatért tanult szakmájához, mestervizsgát tett, és mint egyéni vállalkozó, fényképész mesterként kezdett dolgozni.
Kezdetben portré, riport fényképezéssel foglalkozott. Az 1980-as évek végén létrehozta saját műtermét, amelyben egyaránt készített portré, reklám, divat és tárgy fotográfiákat, valamint művészi témájú képeket. Olyan világcégeknek dolgozott, mint a Shell, a Kapsch, a Siemens, az Ericsson, a Sony vagy a Johnnie Walker. Fotográfusként a műterem alapítása körüli időben került kapcsolatba a színház, a tánc, a koncertek és az irodalom világával. 1989–2013 között a Győri Nemzeti Színház és a Győri Balett, 1993–2012 között a Budapest Kongresszusi Központ művészeti eseményeinek fotográfusa. Budapesten a Thália és az Új Színház alkalmazásában is állt, de készített fényképeket különböző alternatív színtársulatok előadásairól is. A zenei, a színházi és az irodalmi világ nagyjairól készített portré felvételeket, mint pl.: Solti György, Kocsis Zoltán, Yehudi Menuhin, Isaac Stern, Jancsó Miklós, Sütő András és mások.
Szereti a szakmai kihívásokat, az egyedi helyzeteket. A hétköznapi fotográfiai elfoglaltságok mellett, szívesen vállalkozott olyan munkákra is, amelyek során speciális feladatokat kellett megoldania. Foglalkozott például középületek, szállodák, irodaházak külső és belső tereinek fotózásával, fényképezte tűzoltóautó létrájáról a Keleti pályaudvar tetőszerkezetét, a Parlament kupoláját, fényképezte cégek katalógusait, divat fotókat, esküvőket, óvodai és iskolai gyerek portré és csoportképeket, kórházi műtéteket, archeológiai ásatásokat, készített óvodai és iskolai gyerekről portrét és csoportképeket.
Rendszeresen járja az országot, különösen a Cserehát világát, és a Balaton felvidékét fényképezi szívesen, de olaszországi és görögországi útjait is számos fotográfia őrzi. 2000 óta folyamatosan dolgozik Izraelben. Az ebben az időszakban készített alkotásain keresztül érzékletesen mutatja be – többek között – a három világvallás egymás mellett élését a Szentföldön. Ezekből az utakból született meg az Élő Jeruzsálem c. fotóalbum.
Fotográfiái megjelentek hazai és külföldi kiállításokon, könyvekben, könyvborítókon, folyóiratokban, naptárakban, heti és napilapokban (Ellenfény, National Geographic Magyarország, Múzsa, Operaélet, Színház, Tánc stb.). Fotóillusztrációkat készített többek között Vekerdy Tamás: Álmok és lidércek, Tandori Dezső: Raszternyak c. könyvéhez. Egy másik párizsi regény c. kötetéhez, az Ab Ovo kiadó gondozásában megjelent: Nagy Számítógép című könyvhöz. 2016-ban megjelent albuma a „Kimegyek a doberdói harctérre” című, a fotográfia és a költészet ötvözete.
Életműve, mind technikai, mind tematikai szempontból szerteágazóan mutatja be a fotográfiában rejlő lehetőségeket. Majd négy évtizedet felölelő munkásságában nyomon követhető a különböző fényképezési technikák alkalmazása az analóg fekete-fehér korszaktól kezdve napjaink legmodernebb digitális, illetve grafikai-szoftveres technikáinak felhasználásáig.
Dr. Orosz Ferenc 1958-ban született. Református lelkész családból származik. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett.
”Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán 1982-ben diplomázott vegyészként, gyógyszerkutatói szakágazaton. 1988-tól egy éven át a római La Sapienza Egyetem ösztöndíjasa volt. 1990-ben avatták egyetemi doktorrá az ELTE-n, summa cum laude.” (Wikipedia). Ezt követően munkáját – külföldi tanulmányútjai kivételével – megszakítás nélkül az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézetében (később Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézet) végzi, jelenleg tudományos tanácsadó. 2010-től 2020-ig az intézet igazgatóhelyettese volt. Vendégkutató, illetve vendégprofesszor volt az University of California, Riverside (1992); University of Texas, Galveston (1993); Universidad Autónoma, Madrid (1997); Universitat de Barcelona (1999). 1989-ben a biológiai tudomány kandidátusa, 2004-ben az MTA doktora lett. Korábban az MTA Biokémiai és Molekuláris Biológiai, majd a Molekuláris Biológiai, Sejtbiológiai és Genetikai, jelenleg a Tudomány- és Technikatörténeti Osztályközi Tudományos Bizottság tagja. Öt szabadalma mellett 100-nál is több nemzetközi publikációt készített.
Kiemelkedő tudományos munkássága mellett, fiatal korától kezdve társadalmi felelősséget vállaló polgár. A 80-as években a ”Dialógus Békecsoport tagja”, a ”Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének alapító tagja”, ugyancsak a ”Raoul Wallenberg Egyesület” alapitó tagja, többször elnöke.
2012-ben a magyar Raoul Wallenberg Emlékbizottság tagja, megalakításának kezdeményezője.