Merényi Zsuzsanna pedagógiatörténész megnyitó beszéde
Életiskola-Sztehlo Gábor (1909-1974)
2024. november 12.
A jó pap holtig tanul – a jó pedagógus holta után is tanít. – írják az Életiskola címet viselő időszaki kiállítás bevezetőjében, amely Sztehlo Gábor halálának 50. évfordulójához és a holocaust megemlékezések sorához is kötődve az Evangélikus Országos Múzeumban most nyílik.
E gondolat jegyében veszik sorra Sztehlo Gábor életpályájának főbb szakaszait, az egyes korszakok életlecke- üzeneteit, kihívásait és Sztehlo cselekvő válaszait.
Sokan vallottak már arról, mit kaptak Sztehlo Gábortól, olyanok, akik személyesen élték át áldásos szeretetét, mentőmunkáját. Életüket, biztonságérzetüket, emberbe-, istenbe vetett hitüket, méltóságukat kapták vissza. A Gonosz tobzódása után újra gyerekként tanulhattak, játszhattak, fejlődhettek. És mind ebből adódóan további generációk kaptak életesélyt. Hiszen családot alapíthattak, gyerekek, unokák, dédunkák születtek. Többen találkozhattunk Perlusz Tamás Izraelből érkező, a társakra és a túlélés helyszínére kíváncsi unokáival. De alig egy hónapja, hogy most, a kiállításon bemutatásra kerülő gyermekotthon építészeti terv készítőjének, a mentésben is közreműködő és egyszerre mentett Preisich Gábor unokájának családkutatási beszámolóját élhettük át a Városmajor utca 54-ben.
A külföldre kerülő egykori gyerekek közül többen kezdeményezték, hogy Jeruzsálemben az Igazak kertjében Sztehlo Gábor mentőmunkájának egy fa állítson emléket. A mentett gyerekek háláját és a rangos elismerést Sztehlo Gábor 1972-ben személyesen is megélhette.
A nyilvános és tudatos itthoni emlékezés, újra felfedezés még több, mint 10 évig váratott magára.
1985-ben itt, az Evangélikus múzeum Fabinyi Tibor és Kinczler Irén által szervezett időszaki kiállításán még sok egykori munkatárs, nagytarcsaiak, felnőtté vált Sztehlo-gyerekek üdvözölhették egymást, idézhették fel a népfőiskolák, a 1944/45-ös otthonok, a Gaudiopolis majd a diakóniai szolgálat világát.
De Sztehlo Gábor életiskolájából személyes élmény nélkül is sokan merítettünk. Én magam is, miközben a pedagógus Sztehlo Gábort kutattam, egy felnőtt példaképet nyertem, aki előítéletmentesen képes befogadni, a rábízott, vagy megtalált „tanítványok” igényét képes felismerni és köveket megmozgatva, életüket, fejlődésüket elkötelezetten támogatni. Felesége, vér szerinti gyerekei még azt is érezhették, hogy őket megelőzve.
A követők és tisztelők közül többen valljuk, hogy éppen az életleckék tanulságaként az emlékezés a jelen és jövő cselekedeteiben nyer értelmet. Így születtek olyan kezdeményezések, amelyek utca és rakpartnévadást, szoborállítást eredményeztek, két alapítvány, egy gyermekotthon, egy szociális intézmény és egy iskola viselik Sztehlo Gábor nevét és képviselik szellemiségét. Könyvek, filmek, színdarabok születtek itthon és külföldön. Idén egy pályázat mozgósította a legfiatalabbakat Sztehlo üzenetének 21. századi újra gondolására. Két alkotást a most nyíló kiállításon is láthatunk. De fantasztikus élmény volt olvasni, hallgatni, látni a gyerekek műveinek érzékenységét. Rámutattak korunk fájdalmasan hasonló problémáira: a kirekesztés, előítélet, közömbösség, szociális érzéketlenség fizikai és lelki terheire, és az adódó feladatokra.
Sztehlo Gábor gyülekezeti, vagy gyülekezet nélküli lelkészként is például szolgál a pályán dolgozó, vagy lelkészi hivatásra készülők előtt. Egyháza két jeles képviselőjét is idézhetem, miben látták a megszívlelendő leckét:
Gáncs Péter püspök úr Sztehlo Gábor naplója legfontosabb üzeneteként emelte ki:, hogy „A kereszténység nem a dogmák, hanem a szeretet világa. Az élő, eleven, cselekvő szereteté.”
Frenkl Róbert a volt országos felügyelő, a Farkastanya egykori lakója írta: „Sztehlo Gábor életműve az ökumenikus, hatékony, a társadalmat megváltoztatni képes kereszténység szükségességéről és esélyéről üzen. Sztehlo Gábor a jövő század papja volt.”
2024-et írunk, a jövő század itt van.
És bízzunk benne, hogy egy Sztehlo Gábor valahol itt, köztünk is van. Hiszen, hogy Orbán Ottót idézzem „Az emberiség halvány reménye, hogy minden korban akad a sokaság soraiban egy ilyen makacs, keményfejű lény.”
A tanuló és tanító lelkész végső bizonyítványát a kiállítás így foglalja össze:
„Soha nem bukott meg azokon a vizsgákon, amelyek elé a XX. század kegyetlen magyar történelme állította.
Empátiája és tévedhetetlen erkölcsi érzéke mindig elvezette azokhoz, akiknek legnagyobb szüksége volt a segítségre, a szegényparasztsághoz, a fajgyűlölet üldözöttjeihez, az osztálygyűlölet áldozataihoz, életkoruk és betegségük miatt kirekesztettekhez.”
A kiállításban az életmű bemutatását ismert és most felfedezett, összegyűjtött fényképek, személyes tárgyak, megidézett négy fontos templom, a munkatársakat és további személyes kapcsolatokat életre keltő érintőképernyő, egy Sztehlo ABC, számtalan dokumentum és egy kiváló arányérzékkel megírt összekötő szöveg segíti.
Köszönet a két kurátornak: Borókay Zsófiának és Kertész Botondnak.
A tárlat élményét az élő, cselekvő szeretet jegyében vigyük magunkkal.
