Séta az emberség útján – szerezzük meg a védlevelet!

2025. január 4-én tartott találkozón középiskolás diákok elkészítették a séta feladatait. Itt az idő kipróbálni a „Te is lehetsz Raoul” szellemében!

Ti fogjátok segíteni Istvánt, hogy megszerezze barátjának Ábrahámnak a “Védlevelet”, Schutzpass-t, amely egy védett házba juttatja és amely a túlélést jelenti számára. A feladványokat kitaláló diákok fogják kísérni utatokat. Vegyétek a nyakatokba a várost és teljesítsétek ezt a nemes küldetést! 

A közösen töltött nap során megismerkedtek az egyesület céljaival, miért fontos számunkra ez a küldetés, mit jelent ma a  „Te is lehetsz Raoul”.

Várjuk a középiskolás diákokat Budapestről és vidékről – különösen a CharVill(le) polgárait és a barátaitokat!

Az étkezésről gondoskodunk!

A projekt az Európai Unió “Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért. #kozosertekeink, #CERV-FK02-2024-0753

Közgyűlés

Meghívó

Tisztelt Tagtársam!

Az éves beszámoló és programalkotó közgyűlésre 2025. március 31-én hétfőn 17.00 órai kezdettel online kerül sor. 

Határozatképtelenség esetén /Alapszabály 5. fejezet 1. pont szerint/, a másodszorra összehívott közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes/, melyet azonos napirenddel március 31-án 17:15 órára online hívjuk össze.

Napirendi pontok: 

1. A közgyűlés levezető elnökének, jegyzőkönyvvezetőjének, hitelesítőjének,  szavazatszámlálóinak és a technikai lebonyolítójának megválasztása. 

Előadó: Sipos András

2. A jelölő bizottság tagjainak megválasztása, azzal, hogy a mandátumuk a mostani és a 2025. évi elnök és elnökségi tagok, valamint a Felügyelő bizottság tagjainak megválasztásáig szól. 

Az Alapszabály V. fejezet 5.e. f. pontja alapján a tisztségviselők mandátuma négy évre szól, a jelenlegi elnökség és felügyelő bizottság mandátuma  2025. március 31. jár le.

Előadó: Sipos András 

3. Az egyesület 2024. évi tevékenységéről szóló beszámoló, és annak vitája. Írásos dokumentumok mellékelve. 

Előadó: Sipos András 

4. Az egyesület 2024. évi számviteli beszámolójának vitája 

Előadó: Major Anna 

Írásos dokumentum mellékelve.

5. Beszámoló a Felügyelő Bizottság munkájáról. 

Előadó: Dr. Tuka Ágnes elnök 

6. A viták összegzése, a 2024. évi szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadásának külön- külön szavazásra bocsátása, a határozati javaslatok elfogadása. 

7. A 2025. évi programterv és költségvetés vitája, külön-külön szavazásra bocsátása, a határozati javaslatok elfogadása.

Előadó: Sipos András 

Szöveges javaslatok mellékelve.

8. A Jelölő bizottság beszámolója a végzett munkájukról. Javaslat és döntés az egyesület tisztségviselőinek megválasztásáról 

Előadó: Horvát Ágnes

9. Elnök, elnökségi tagok és a Felügyelő bizottság megválasztása abban az esetben ha a közgyűlés így dönt a jelölő bizottság javaslata alapján. (Jelölés, majd titkos szavazás.)

Abban az esetben ha a közgyűlés a jelölő bizottság javaslatát figyelembe véve úgy dönt, hogy a tisztségviselők megválasztására későbbi időpontban kerüljön sor úgy a jelenleg megválasztott elnökség és Felügyelő Bizottság mandátumát szeptember 1-ig meghosszabbítja.

Előadó: Horvát Ágnes jelölő bizottság elnöke

10. Egyéb.

Határozati javaslatok:

1 (2025. 03. 31. sz. közgyűlési határozat

A közgyűlés jelen levő tagjai hozzájárultak ahhoz, hogy a közgyűlésről videó és hangfelvétel készüljön. 

…igen

…nem

…tartózkodás mellett elfogadta, nem fogadta el

2 (2025.03.31..) sz. közgyűlési határozat

A közgyűlés a technikai lebonyolítás elvégzésével …………… tagtársunkat választotta meg. 

…igen

…nem

…tartózkodás mellett megválasztotta, nem választotta meg.

3 (2025. 03.31.) sz. közgyűlési határozat

Levezető elnöknek ………. választotta meg

…igen

…nem

…tartózkodás mellett megválasztotta, nem választotta meg.

4 (2025. 03.31.) sz. közgyűlési határozat

jegyzőkönyvvezetőnek  ………………………. választotta meg

…igen

…nem

…tartózkodás mellett megválasztotta, nem választotta meg

5 (2025. 03.31.) sz. közgyűlési határozat

jegyzőkönyv hitelestőnek………………………………….  

…igen

…nem

…tartózkodás mellett megválasztotta, nem választotta meg.

6 (2025. 03.31. sz. közgyűlési határozat

Szavazatszámláló bizottság tagjainak ……………………………választotta meg.

…igen

…nem

…tartózkodás mellett megválasztotta, nem választotta meg.

7 (2025. 03.31.) sz. közgyűlési határozat

Jelölő bizottság tagjainak ………………………………………………… választotta meg azzal, hogy a mandátumuk 2025. szeptember 1-ig a   tisztségviselő választásig tart. 

…igen

…nem

…tartózkodás mellett megválasztotta, nem választotta meg

8 (2025. 03.31. sz. közgyűlési határozata.

 A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület 2024. évi tevékenységéről szóló beszámolót  

…igen 

…nem 

tartózkodás mellett elfogadta, nem fogadta el. 

9 (2025. 03.31.) sz. közgyűlési határozat. A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület 2024. évi számviteli beszámolóját 

…igen 

…nem 

tartózkodás mellett elfogadta, nem fogadta el. 

10 (2025.03.31. sz. közgyűlési határozat. A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület Felügyelő Bizottsága beszámolóját

tudomásul vette.

11  (2025. 03 31.) sz. közgyűlési határozat.  A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület 2025. évre szóló programtervét 

…igen 

…nem 

tartózkodás mellett elfogadta, nem fogadta el. 

12. (2025. 03.31.) sz. közgyűlési határozat. A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület 2025. évre szóló költségvetési tervét az

…igen 

…nem 

tartózkodás mellett elfogadta, nem fogadta el. 

A közgyűlésre tisztelettel meghívlak! Kérlek, hogy a témák fontosságára tekintettel azon feltétlenül vegyél részt. Esetleges akadályoztatásodról szíveskedjél visszajelzést adni!

Budapest, 2025. március 14.

Üdvözlettel:

Sipos András

elnök

Kik vagyunk mi magyarok Közép-Európában?

Ez a kérdés napjainkban ugyanolyan izgalmas és vitákat gerjesztő, mint a korábbi évszázadainkban. Honnan jöttünk, hogyan alakult ki a magyar nemzet, milyen identitással rendelkezünk, mitől magyarok azok a magyar fiatalok, akik már külföldön születtek?

Vagyis: Mit jelent az identitás szó? Mitől magyar a magyar? Mitől vagyok én magyar?

Izgalmas kérdések, melyekre válaszokat keresünk egy mini konferencián

 

2025. március 6-án 13:20-tól 16:30-ig

 

Ha középiskolás diák vagy és szívesen részt vennél e problémákat bemutató rendezvényen, illetve vitáznál a társaiddal, szeretettel várunk!

Jelentkezési lap

Helyszín: Pécs, Citrom u. 12.

Program:

  • 13:20-13:30 Regisztráció
  • 13:30-13:40 Köszöntőt mond Domokos Julianna, pályázat projektmenedzsere
  • 13:40-14:00 “Az identitás kérdőjelei” előadó: Dr. Tuka Ágnes
  • 14:00-14:15 Irodalmi szemelvények
  • 14:15-14:35 “Történelmi útmutató: Ki a magyar”: előadó Piller Mátyás a House of European Affairs and Diplomacy pécsi elnöke (HEAD) PTE BTK Nemzetközi Tanulmányok MA szakos hallgatója és Virágh Anna, PTE KTK marketing szakos hallgató
  • 14:35-14:55 Szünet – 2 csoport alakítása
  • 15:00-15:40 workshop a diákok számára: vezetik a HEAD tagjai, a PTE BTK Hallgatói, KEMPL Emma és KOVÁCS Veronika Rózsa
  • 15:40-15:55 Viták és a konferencia összegzése
  • 16.00: rendezvény zárása – egyesület további programjainak bemutatása

Jelentkezési lap

A projekt az Európai Unió “Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért. #kozosertekeink, #CERV-FK02-2024-0753

Te is lehetsz Raoul! Szabaduló séta megalkotása

Várjuk jelentkezéseteket, a vidéki diákokat is! Hozzátok magatokkal barátaitokat, iskolatársaitokat! Ezen a linken tudsz jelentkezni december 20-ig!

Időpont: 2025. január 4-én 10.30 -16.30-ig

Cím: Budapest VII. kerület Munkácsy Mihály utca 25. fsz. 3.

Program:

Délelőtt

10.30.-11.15. – megérkezés, ismerkedés

11.15.-11.40. – Soproni Zsuzsa elbeszélése egy család történetéről

11.45.-12.10. – Domokos Julianna bemutatja az útvonalat

12.15.- 13.15. – feladatkészítő csoportok alakulása, a feladat témájának kiválasztása

13.20. – ebéd

Délután

14.10.- 15.10. – feladatok elkészítése

15.20.- 16.10. – feladatok megbeszélése

16.15. – az egyesület további terveinek ismertetése

Aki nem szeretne feladatokat készíteni, számukra különböző társasjátékokat biztosítunk.

————————————————————————————

A projekt az Európai Unió “Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért. #kozosertekeink, #CERV.

Séta az Emberség útján -Te is lehetsz Raoul

A nap egy kis történelmi beszélgetéssel kezdődött, amelyben tragikus eltűnésekről és csodás megmenekülésekről hallgattunk meg személyes visszaemlékezéseket. Majd végigjárva a tervezett útvonalat, inspirációkat gyűjtöttünk. Ezután kezdődött az “igazi” munka, ahol a hét sétapontból 5 feladványt készítettek el a diákok. Két feladatot online osztottunk ki azok számára, akik személyesen nem tudtak részt venni a tervezésben. Jó hangulatú, tartalmas, kreatív napot töltöttünk együtt.

A projekt az Európai Unió “Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért. #kozosertekeink, #CERV-FK02-2024-0753

single

A hónap idézete:
"A csend a kínzót ösztönzi, soha nem a megkínzottat”
- Elie Wiesel

X